Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2015

A "tuti jó" rizs elkészitése

Kép
Ennek az eljárásnak a legnagyobb előnye, hogy két órán keresztül is melegen tudod tartani az elkészült rizst. Van másik módszerem is, ami igazán " pergős " rizst eredményez, de sokak szerint ez a jobb és ízesebb . Ide a sorra kattintva megtalálod a másikat!  Hozzávalók (10 főre bőven számítva): 1/2 kg rizs körülbelül 1 dl olaj  1 liter hideg víz 1 evőkanál Ízvarás, vagy az 1 liter víznek megfelelő leveskocka illetve só ízlés szerint még lehet petrezselyem, fokhagyma, vagy csípős fűszerpaprika Elkészítés : Egy kényelmes méretű lábost veszek, vagyis kicsit nagyobbat mint ami feltétlenül szűkséges lenne és ebbe annyi olajat t ö lt ö k, hogy "faltól-falig" beterítse a lábos alját. Kicsit elkezdem az olajat melegíteni, de vigyázva hogy ne égjen meg.  Bele ö nt ö m a rizst a majdnem forró olajba és nagy hőfokon, állandóan keverve elkezdem pirítani. A cél nem az hogy megbarnuljanak a szemek - éppen ezért keverjük figyelemmel és nagyon intenzíven - hanem hogy majd minden s

Lecsós tarjaszelet

Kép
Mennyiségek: nuku! Mindenki csinálja szabadon, érzéssel. Legyen a hús kiklopfolva, sózva, mustárral kicsit megkenve egy kizsírozott tepsiben leterítve. Ezután szórjuk meg füstölt szalonna kockákkal, hagymával, paradicsom szeletettel és zöld paprikával. Betoljuk a sütőbe körülbelül egy órára és 180 fokra. Tehát a hozzávalók: Tarja szeletek Mustár Só Szalonna Hagyma Paradicsom Paprika Kevés zsír a tepsi kikenéséhez

Frankfurti leves - tanulmány

Kép
Ez még a húshagyó keddi menü része volt,  de tegnap nem volt idő bejegyezgetni. Miért tanulmány? Mert folytatása egy korábbi esetnek, ami felvetette, hogy kell-e tejföl a frankfurti levesbe? Akkor kiderült, hogy nem kell. A bejegyzés végén lévő képre kattintva két előző változat található. Egy teljesen új iskola látszik eltörölni mindent ami régi és sok kísérlet után elkészült a szinte felülmúlhatatlan Frankfurti leves. Amit az eredetiből meg kell tartani: A káposztát fedő nélkül és kevés szódabikarbóna hozzáadásával főzzük meg!.  Hozzávalók 14 (főre): 1 szép fej kelkáposzta 1/2 kg kelbimbó 1 kg sajtos frankfurti virsli (nem fontos, hogy sajtos, de ez volt éppen) 7 dkg vaj kevés olaj vagy zsír 1 nagy fej hagyma 3 dl tejföl 1 evőkanál liszt 1 teáskanál őrölt kömény 1/2 teáskanál szódabikarbóna levesfűszer (por vagy kocka) Elkészítés: Először megmossuk a kelkáposztát és csíkokra vágjuk. Körülbelül 2 liter vízben, fedő nélkül, a szódabikarbónával és levesfűszerrel megfőzzük. Egy másik edé

Gombás tészta

Kép
Hozzávalók (6 főre): 1/2 kg penne tészta 80 dkg Champignon gomba 1 dl oliva olaj 10 dkg vaj kevés napraforgó olaj fehér bor 1/2 citrom 1 csokor petrezselyem őrölt bors 1 kis csokor bazsalikom reszelt parmezán sajt Elkészítés: A tésztáról most ne beszeljünk, mindenki tudja. Legyen al dente! Jó fajta tészta esetén eligazít a csomagoláson feltüntetett útbaigazítás. A gombát tegyük fel az olajon párolódni. Amikor elfő a leve, öntsünk alá kevés fehér bort és pirítsuk le, keverés mellet. Ha ez is elfőtt, jöhet a citrom leve. Amennyiben még mindig látszik hogy ez csak Champignon és nem valami különleges erdei gomba, akkor még kevés vízzel folytassuk a párolást lesütést váltakozva. Adjuk hozzá a vajat és egy külön edényben a petrezselymet pirítsuk le kevés napraforgó (vagy bármilyen) olajon. Keverjük össze az egészet, szórjuk meg borssal és tépdessük bele a bazsalikomot. A kifőtt tésztára dobjuk rá a gombát és szórjuk meg reszelt parmezánnal. Tálaláshoz adjunk még parmezánt.

Csokitorta

Kép
Már megint egy születésnap Hozzávalók a tésztához: 5 tojás 1 bögre liszt (kb. 3 dl) 2 dl napraforgó olaj (a sietség miatt nem lehet vajjal vagy margarinnal szórakozni) 2 dl cukor 2 evőkanál kakaópor 1 evőkanál sütőpor 1 csipet só olaj és liszt a tortaforma kilisztezéséhez Elkészítés: Habverővel csak össze.. kilisztezni vajazni a formát és 150 fokon, lassan sütni, amíg kész.  További hozzávalók: 2 tejszín 4 evőkanál porcukor 10 dkg darált dió 1 evőkanál habfix    4 evőkanál kakaó por 4-6 evőkanál eperlekvár Elkészítés: Először egy diós krémet készítünk az egyik habbal, fixálóval és egy kanál kakaóval. Beletesszük a porcukor felét és a diót is. Három részre vágjuk a tésztát. Az alsó lapot megkenjük a lekvár felével, majd rákenjük a diós krém felét. Ezt megismételjük a következő rétegen. Ezután a maradék hozzávalóval, vagyis csak tejszínnel cukorral és kakaóval (most több kakaó megy bele, legyen jó sötét!) elkészítjük a külső csokikrémet. Ide már nem is kell habfix, mert a kakaó gondoskod