Hűsítők és egyéb italok
Copyright© 1959 "Így főzünk ma" Minden jog fenntartva Brüklerné, Buday-Plichta Gabriella örököseinek.
TARTALOM
I. SZÖRPÖK, és MÁS HŰSÍTŐK
II. GYÜMÖLCS BÓLÉK
III. HÁZILAG KÉSZÍTETT BOROK ÉS LIKŐRÖK
Általános tudnivalók:
Különféle hűsítő italokat ismerünk. Ezeket két csoportra oszthatjuk: alkoholmentes és szesszel készített italokra. Bármelyik fajta italnak azonban egyformán előfeltétele, hogy kellőképpen hűtve legyen. A szeszes italoknál ügyeljünk a megadott érési idők betartására. Igen jó szolgálatot tesz, ha autoszifonunk van otthon, mert ennek segítségével ma már turmix-italokat is készíthetünk házilag.
I. SZÖRPÖK, és MÁS HŰSÍTŐK
CITROM SZÖRP
½ kg citrom héját dörzsöljük le 30 dkg kockacukorra!. Tegyük lábasba, és 4 dl vízzel főzzük fel. Főzés közben a habját vizes ecsettel szedjük le. Kihűtjük. Hidegen a citromok kinyomott levével keverjük el. Szódavízzel fogyasztjuk.
NARANCS SZÖRP
Ugyanúgy készítjük, mint a citrom szörpöt, csak a ½ kg citrom helyett 6 db szép érett narancsot és 1 db citrom levét tesszük hozzá.
MÁLNA SZÖRP
A jó érett málnát porcelán tálban jól összenyomkodjuk, majd uborkás üvegbe öntjük. Vékony etamin ruhával letakarjuk, és a konyhában vagy kamrában néhány napig állni hagyjuk. Ezalatt a málna erjedni kezd. Amikor a habzás már megszűnik, és leve tisztulni kezd, ruhán átszűrjük, és lemérjük. Minden kg léhez 80 dkg cukrot számítunk. A cukrot zománcos lábasban 1-2 dl vízzel felforraljuk, és 15-20 percig főzzük. Főzés közben a tetején keletkező habot vizes ecsettel leszedjük. Hozzáadjuk a málnalevet, és lassú tűzön forrástól számított 20 percig főzzük, mindaddig, amíg a habját teljesen elfövi. Melegen töltjük üvegekbe, lekötözzük, és száraz gőzben hagyjuk kihűlni. Jégbe hűtött szódavízzel fogyasztjuk.
LIMONÁDÉ
Fél citrom levét pohárban 2 kávéskanál porcukorral elkeverjük, és jégbe hűtött szódavízzel engedjük fel.
ORANGEADE
Egy egész narancs levét - ízlés szerint - 1-2 kanál porcukorral pohárban elkeverjük, és hűtött szódavízzel fogyasztjuk.
JOGHURT
Egy poharat sűrű tejföllel kiöblítünk és teletöltjük hideg forralt tejjel. Konyhában 1-2 nap alatt megalszik. Jégre tesszük és hidegen fogyasztjuk.
TURMIX ITALOK
HÓFEHÉRKE TURMIX
3 evőkanál cukrot, 1 tojás sárgájával jól kikeverünk. Továbbkeverjük ½ dl Triple-sec-kel és annyi tejjel, amennyi az autoszifonba belemegy. Belecsavarjuk a patront, jégbe hűtjük.
KAKAÓ-TURMIX
1 tojás sárgáját, 3 evőkanál porcukrot és 1 dkg kakaót jól kikeverünk. Az autoszifon tartalmának megfelelő mennyiségű tejjel felengedjük. Belecsavarjuk a patront és jégbe hűtjük.
KARAMELL-TURMIX
3 kockacukrot barnára pirítunk, felengedjük hideg tejjel, és összekeverjük 1 evőkanál cukorral. Autoszifonba töltjük, belecsavarjuk a patront, és hidegen fogyasztjuk.
PARA-TURMIX
Egy kis doboz paradicsompürét annyi vízzel hígítunk fel, amennyi egy autoszifonos üvegbe belefér. Teszünk bele kevés sót, cukrot, pici törött borsot, 1 kávéskanál Yestort (folyékony). Jól összerázzuk. Rácsavarjuk a patront, és behűtve fogyasztjuk. .Készíthetjük ugyanezt paradicsomléből is.
SZAMÓCA-TURMIX
Egy pohár mélyhűtött szamóca-krémhez, ízlés szerint 2-3 kanál porcukrot és annyi hideg tejet teszünk, amennyi az autoszifonos üvegbe belemegy. Jól összerázzuk, majd a patront belecsavarva, kész a turmix-ital. Ugyanilyen módszerrel készíthetünk a málna, a sárgabarack, az őszibarack és az almakrémből is turmix-italt.
II. GYÜMÖLCSBÓLÉK
Általános tudnivalók:
Bólénak nevezzük a gyümölccsel, likőrrel, borral és cukorral készített különböző összetételű jégbe hűtött italokat. összeállításuk ízlés szerint történik, de bizonyos szabályokat mégis be kell tartanunk. Friss, érett gyümölcsöt veszünk hozzá, de készíthetjük gyorsfagyasztott gyümölcsökből is. Egyes bóléfajtákhoz kitűnően alkalmazhatók a befőtt gyümölcsök is; ilyen például az ananász befőttből készült bólé, amely a bólék között talán a legkedveltebb. Ha a bólét befőttből készítjük, természetesen kevesebb cukrot használunk hozzá, mint a friss gyümölcshöz. A cukrot kevés vízzel felfőzzük, majd ruhán átszűrjük, hogy ezzel is biztosítsuk a bólé tisztaságát. A gyümölcsöt lehetőleg már fél nappal a fogyasztás előtt tálban lecukrozzuk (az előbb leírt sűrű sziruppal), leöntjük konyakkal, likőrrel vagy rummal, és jégszekrényben állni hagyjuk. Később hozzáöntjük a bort és tovább hűtjük. Közvetlenül fogyasztás előtt behűtött szódavízzel, esetleg pezsgővel vagy habzóborral felhígítjuk. Személyenként hozzávetőlegesen 15 dkg gyümölcsöt, 4-5 dkg cukrot, 1/2 dl alkoholt, 2 dl bort és 2 dl szénsavas italt számítunk.
ANANÁSZ BÓLÉ (1 doboz 5 személyre elegendő)
Az ananászt kis kockákra vágjuk, és levével együtt tálba tesszük. Egy citrom levét, 10 dkg cukrot és 2 dl Maraschino likőrt öntünk rá. Behűtjük. Később 1 liter édeskés fehér borral feltöltjük. Tálalás előtt 1 üveg habzóborral elvegyítve fogyasztjuk.
EPERBÓLÉ
Az epret megtisztítjuk, megmossuk, majd szitára téve levét jól lecsurgatjuk. Tálban sűrű sziruppal leöntjük, majd ráöntjük a konyakot is. Hűtőszekrényben tartjuk. 1-2 óra múlva hozzáadjuk a bort és tovább hűtjük. Közvetlenül fogyasztás előtt töltjük hozzá a hideg szénsavas italt: (pezsgő, habzóbor, vagy szódavíz).
MÁLNA BÓLÉ
Úgy készül, mint az eperbólé, csak a cukorból valamivel többet teszünk bele, és a fehér bort vörös borral vegyítjük.
NARANCS BÓLÉ
Egy-két narancsot meghámozunk. A héját kisebb tálba téve, cointreau likőrrel leöntjük. A narancsokat alaposan megtisztítjuk belső fehér hártyás részeitől is, és vékony karikákra szeleteljük (a magokat mind távolítsuk el!). Tálba téve lecukrozzuk, majd a narancshéjakról rászűrjük a likőrt. A továbbiakban úgy járunk el, mint a többi bólénál.
ŐSZIBARACK BÓLÉ
Készíthetjük friss őszibarackból vagy befőttből egyaránt. A gyümölcsöt meghámozzuk, apró kockákra felvágjuk, azonnal tálba tesszük es sűrű sziruppal leöntjük. (Nagyon kell vigyázni, hogy ne hagyjuk szirup nélkül a levegőn állni, mert az őszibarack igen kényes gyümölcs, s azonnal megbarnul.) Ráöntjük a konyakot és a bort is. Jégre tesszük. A továbbiakban a készítés azonos a többi bólé készítésével.
SZAMÓCA BÓLÉ
Ugyanúgy készül, mint az eperbólé, csak fehér bor helyett vörös bort teszünk bele.
III. HÁZILAG KÉSZÍTETT BOROK ÉS LIKŐRÖK
CSIPKEBOGYÓ ASZÚBOR (HECSERLI)
Egy liter dérmentes csipkebogyót veszünk. Jól megmossuk, két végét levágjuk, kimagozzuk. Nagy uborkás üvegbe tesszük. 3 liter vízből és 1 kg cukorból szirupot főzünk amikor már teljesen kihűlt, a bogyóra öntve 3 hónapig meleg helyen tartjuk. Néha felrázzuk. Három hónap múlva szűrőpapíron átszűrjük és üvegekbe töltjük a bort, amelyet azután jól bedugaszolva pincében, homokban érlelünk tovább. Minél régebbi, annál erősebb és jobb.
FÜGE BOR
1 kg fügét felszeletelünk, nagy uborkás üvegbe tesszük. 3 és ½ liter vízben 1 kg kockacukrot felfőzünk, majd ha kihűlt, 1 dkg élesztővel és 1 dkg borkővel a fügére öntjük. Két hétig állni hagyjuk a kamrában. Két hét után kéthetenként még két alkalommal megismételjük az eljárást úgy, hogy a régi borköves szirupot leszűrjük a fügéről, és újan öntünk helyette. Az utolsó levét három hétig hagyjuk állni a fügén. A három szüretet most összeöntjük, szűrőpapíron még egyszer átszűrjük, és üvegekbe töltjük. Mindjárt kellemes jó ital, de évtizedekig is eltartható. Ízre és színre a Tokaji Szamorodnival azonos. Borkő helyett adhatunk hozzá 15 dkg malagaszőlőt is, így kitűnő ízű Malaga bort kapunk.
RIBIZLI BOR
A ribizlit megmossuk, száráról leszedjük, összezúzzuk és kisajtoljuk. Minden ½ liter léhez ½ kg cukrot és 1 liter vizet veszünk. Uborkás üvegbe rakjuk és hűvös helyen 3-4 hétig erjedni hagyjuk. Időközben többször felkavarjuk. Ha megtisztult, szűrőpapíron gondosan átszűrjük, üvegekbe töltjük, és bedugaszolva a kamrában tartjuk.
GYORS LIKŐR
1 liter vörös borhoz ½ liter rumot öntünk. Hozzáadunk 1 rúd hasított vaníliát és 80 dkg kockacukrot. Többször jól összerázzuk. Amikor a cukor feloldódott, szűrőpapíron átszűrjük. Minden más házilag készített likőrrel szemben azonnal élvezhető. Az íze olyan, mint a Cherry-brandy-é, Ha ezen felül még egy kis üveg Maraschino esszenciát is teszünk bele, a legfinomabb ízű meggypálinkát kapjuk.
KÁVÉ LIKŐR
½ liter 96%-os alkoholban 1 rúd vaníliát 8 napig áztatunk 1 kg cukrot, ¾ liter vízben felfőzünk és letisztítjuk. Ezalatt 10 dkg frissen pörkölt kávéból ¼ liter erős feketekávét főzünk. Amikor már mindkettő kihűlt összevegyítjük, és az alkoholhoz töltjük. A vanília rudat kidobjuk. Üvegekbe öntjük, és jól ledugaszoljuk. Két-három hónapi érés után fogyasztható.
MEGGY LELKE
10 szem összetört meggymagot csatos üvegbe teszünk, hozzáöntünk 3 dl erős rumot, ½ liter jó vörös bort, 1 dl fehér aszúbort, ½ rúd vaníliát és 1 dl vízből és 25 dkg cukorból készített hideg szirupot. 6 hétig hagyjuk állni, miközben gyakran felrázzuk az üveget. Szűrőpapíron átszűrve üvegekbe töltjük, és máris fogyaszthatjuk.
RUMKÉSZÍTÉS
1 rúd vaníliát 1 liter 96%-os alkoholban 10 napig áztatunk. ½ liter vizet, 1 üveg rumesszenciát és 1 üveg rumkompozíciót, vagy 1 dl valódi rumot öntünk hozzá. Legalább 1-2 hónapig hagyjuk állni, de minél tovább áll, annál erősebb és jobb rumot kapunk.
Megjegyzés 2011: Fantáziánkra bízhatjuk, hogy mit jelentett 1950-ben a „rumkompozíció” elnevezés. Az én képzelőerőm azt súgja hogy manapság a szeszes-itallal, vagy a sütőrummal helyettesíthetjük. Lehet aroma is, ám az, amiből elég egy dl, az biztos, hogy 60%-os Portorico rum.
TOJÁS LIKŐR
1 rúd vaníliát 8 napig 3 dl 96%-os alkoholban áztatunk, jól bedugaszolt üvegben. 6 tojás sárgáját 30 dkg porcukorral 1 órán át habosra keverünk, hozzávegyítünk 4 dl forralt hideg tejet, és a vaníliáról leöntött alkoholt. 1-2 hónapig érni hagyjuk