Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2014

Tenger gyümölcsei saláta sok avokadóval

Kép
Hozzávalók:  25 dkg tenger gyümölcsei 1 ek. vaj 1 fej hagyma 2 dl tejszín 1 nagy gerezd fokhagyma friss chili (elhagyhat ó) só, ízvarázs bors 1/2 csokor bazsalikom 3 avokadó (négy is lehet) Elkészítés: A tenger gyümölcseit vajon, hagym án megpirítjuk. Tejszínnel felöntjuk és fűszerezzük bazsalikommal, fokhagymával, borssal, chilivel és bármilyen fűszer sóval vagy leveskocával. Kreatívan! Az avokadót kockára vágjuk majd a kettőt összekeverjük. Előételnek tálaljuk pirítós kenyérrel.

Grillezett vadlazac

Kép
Hát semmi  csak a vadlazacot beteszed a kontakt sütőbe. Ami itt újítás volt, az a krumpli szintén a kontakt sütőbe és rajta a gomba szeletek. A krumplit csirkepáccal és vajjal kentem meg.  Finom madársaláta kandikál ki a lazac alól (ízesítése csak só és olíva olaj).

Zsömle zabpehely- és lenmaglisztből

Kép
Hozzávalók: 1/3 friss élesztő 1 csipet cukor 30-35 dkg zabpehelyliszt 3-4 ek. lenmagliszt 2 dl víz 1 mokkáskanál só Elkészítés: Az élesztőt cukorral, langyos vízzel és kevés zabpehelyliszttel összekeverjük (sűrűsége mint egy palacsintatészta). Ezt hagyjuk felfutni. Amikor sokszorosára felment, belekeverjük a többi hozzávalót. A vizet és a liszteket úgy adjuk hozzá, hogy puha, de az edénytől elváló állagot kapjunk. A megadott mennyiségeket kicsit változtathatjuk. Gyúrjuk – nem túl sokáig – és kelesztjük. Gombócokat formálva, sütőpapírra helyezzük és 100 fokos sütőben tovább hagyjuk kelni. Később a sütő hőfokát 220 fokra állítjuk és kb. fél óra alatt megsütjük. A képen látható zsömlécskék viszontagságos körülmények között készültek el. Sütés közben lecsapódott a biztosíték, mert egyúttal mostam is. A mosást választottam így 80 percig szünetelt a sütés. Ennek ellenére jó lett. Könnyű és jó ízű.

Sárgabarack (kajszibarack) befőzés

Kép
KAJSZIBARACK BEFŐTT Szép, nagy, félig érett kajszibarackokat veszünk; meghámozzuk és kettévágjuk, majd úgy járunk el vele, mint a nyári kis körtékkel. Szirupnak 1 liter vízhez 60 dkg cukrot számítunk. A szirupban a barackot 2 percig főzzük. SÁRGABARACK DZSEM Teljesen érett sárgabarackokat veszünk, megmossuk, szűrőkanállal lobogó forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, kettévágjuk és kimagozzuk. Így lemérjük és a barack súlyának megfelelő 80% cukrot előkészítünk. Nagy lábasba rakjuk, és soronként porcukorral lecukrozzuk. (A kimért cukorból kb. ¼ részt szórtunk a barackra.) Így lecukrozva egy éjjelen át állni hagyjuk. Másnap feltesszük főni, és forrástól számított 15 percig főzzük. Most hozzátesszük a fent maradt ¾ rész cukrot, és azzal együtt forrástól számított 10 percig főzzük tovább. Forrón tesszük üvegekbe, jól lekötözzük, és vánkosok közé rakva, 3-4 óráig szárazgőzben tartjuk. SÁRGABARACK ÍZ (Cukor nélkül) Az érett sárgabarackokat megmossuk, meghámozzuk és húsdarálón

Halsaláta kaporimádóknak, nyári hőségben

Kép
3 recept!  Két halas és egy tofus Hozzávalók (2 főre) : 1 csokor kapor 1 paradicsom 1/8 vörös hagyma 6 szelet uborka 1 mar ék jégsaláta 2 db pácolt hering (jó fajtát vettem, görögöt, nem azt, ami bitang savanyú és csak az üveg van kitapétázva vele, belül az egész hagyma) 10-15 szem zöld olívabogyó kevés só Elkészítés: Mindent aprítunk, ahogy kell. A halat is és az olívabogyót is.  Megsózzuk. A hal levéből - ha igazán finom - egy evőkanállal adunk hozzá.  Ha túl savanyú, elég a halhús. Citrom vagy ecet nem kell bele a hal savanyít eléggé. A sóval is vigyázzunk! Még két jó kapros saláta Tofus 1 alma (kockára) 1/2 bazsalikomos tofu (kockára) 1 cs kapor (apróra) 10-15 zöld olajbogyó (felezve) pár csepp citrom 1/8 hagyma (pici kockára) Oliva olaj só Tonhalas 1 doboz tonhal (lehet olajos vagy natúr) ¼ jégsali 1 cs kapor (apróra) 1 paradicsom (kockára) ½ sárgarépa (nagylukú reszelőn reszelve) só