Zsömle zabpehely- és lenmaglisztből
Hozzávalók:
1/3 friss élesztő
1 csipet cukor
30-35 dkg
zabpehelyliszt
3-4 ek. lenmagliszt
2 dl víz
1 mokkáskanál só
Elkészítés:
- Az élesztőt cukorral, langyos vízzel és kevés zabpehelyliszttel összekeverjük (sűrűsége mint egy palacsintatészta). Ezt hagyjuk felfutni.
- Amikor sokszorosára felment, belekeverjük a többi hozzávalót. A vizet és a liszteket úgy adjuk hozzá, hogy puha, de az edénytől elváló állagot kapjunk. A megadott mennyiségeket kicsit változtathatjuk.
- Gyúrjuk – nem túl sokáig – és kelesztjük.
- Gombócokat formálva, sütőpapírra helyezzük és 100 fokos sütőben tovább hagyjuk kelni.
- Később a sütő hőfokát 220 fokra állítjuk és kb. fél óra alatt megsütjük.
A képen látható zsömlécskék
viszontagságos körülmények között készültek el. Sütés közben lecsapódott a biztosíték,
mert egyúttal mostam is. A mosást választottam így 80 percig szünetelt a sütés.
Ennek ellenére jó lett. Könnyű és jó ízű.
Megjegyzések