Mi az a Florentine quiche?
Gondolom, spenóttorta...
Hozzávalók:
30 dkg száraz zsemlemorzsa
10 dkg olvasztott vaj
10 dkg fagyasztott spenót
24 dkg krémsajt, lágyított
½ dl tejszín
½ teáskanál só
½ teáskanál dijoni mustár elkészített
4 tojás
15 dkg frissen reszelt Ementáli sajt
15 dkg frissen reszelt parmezán sajt
¼ teáskanál pirospaprika
¼ mokkáskanál cayenne bors
½ fej hagyma apróra vágva (ha van fehér, de ha csak vörös van az is jó)
Elkészítés:
- Keverjük össze a morzsát és az olvasztott vajat, majd egy lapos kerek jénai edényt – vagy akár muffin formákat – béleljünk ki ezzel a tésztával és süssük előmelegített sütőben, 200 fokon 8-12 percig. Ha enyhén megbarnult, már jó is.
- A mélyhűtött spenótot közben szűrőtálon olvasszuk ki, majd nyomjuk ki belőle az összes folyadékot! Ha friss spenóttal készítjük, az még jobb, de ebben az esetben is jól csöpögtessük le róla a főzővizet!
- Egy nagy tálban keverjük össze a krémsajtot és a tejszínt. Sózzuk és adjuk hozzá a mustárt is! Ezután a felvert tojásokat adjuk bele és végül a spenótot és a reszelt sajtokat. Paprikával, a cayenne borssal és az aprított hagymával ízlés szerint fűszerezzük. Vigyázz a cayenne bors erős!
- Miután jól összekeverjük, az egészet a már félig megsütött kéregbe borítjuk és visszatesszük a meleg sütőbe. Most már alacsony hőfokon süssük, amíg a teteje megbarnul!