Egyszerű pogácsa
A pogácsakészítésnél egy elvet kövessünk:
1 rész liszt - 1 rész zsír - 1 résztúró vagy burgonya
Ha olcsón akarjuk megúszni, akkor természetesen a burgonya jön túró helyett.
Most volt 25 dkg kocsonyáról leszedett zsír, benne körülbelül 10% maga a kocsonya. Ehhez mértem 25 dkg lisztet és ugyanennyi héjában főtt és melegen összetört burgonyát. Ízesítettem sóval (egy teáskanálnyival) és 2 evőkanál szárított hagymával. Egy élesztőkocka ¼ részét adtam hozzá, amit ½ dl tejben kis cukorral futtattam. Ha van rá idő, lehet hajtogatni, ha nincs, akkor inkább csak kelesszük 2 óráig! A hajtogatás legalább egy délutánt és egy éjszakát venne igénybe. Ez estben némileg kevesebb élesztőt tegyünk bele! 3X hajtogassuk, közben – minden alkalommal - hűtőben kifagyasztva! Hajtogatás nélkül is készíthetjük – sokkal gyorsabban -, ha már a város széléről bejelentkezett a váratlan vendég. Nagyobb fajta pogácsaszaggatóval formázzuk, tojás sárgájával kenjük és előmelegített sütőben 20 perc alatt kisütjük.
Megjegyzések