Brownie
- Hozzávalók:
- 30 dkg áfonya
- 7 dkg szeletelt mandula
- 35 dkg csokoládé (70%-os)
- 15 dkg vaj
- 2 db tojás (nagy)
- 10 dkg kristálycukor
- 2 csomag vaníliás cukor
- 3 dkg étkezési keményítő
- 1 teáskanál sütőpor (púpozott)
- 15 dkg liszt
- (a tepsi 20x30 cm-es)
Elkészítés:
Az áfonyát alaposan megmossuk, lecsepegtetjük, majd papírtörlővel szárazra töröljük. (Ízlés szerint fagyasztott áfonyát is használhatunk.) A felszeletelt mandulát egy serpenyőbe tesszük, majd állandó kevergetés mellett, pár pillanat alatt világos zsemle színűre pörköljük. Ezután egy tányérra kiöntjük, majd teljesen kihűtjük. (Vigyázzunk, mert nagyon hamar megég!)
A csokoládét kisebb kockákra vágjuk, majd félre teszünk belőle 15 dkg-ot. A maradék csokoládét a vajjal együtt egy serpenyőbe tesszük, és állandó kevergetés mellett felolvasztjuk, majd visszahűtjük. A keverőtálba tesszük a kristálycukrot és a vaníliás cukrot, majd hozzáadjuk az egész tojásokat, és robotgéppel jó habosra keverjük. Ezután hozzáadjuk a visszahűtött csokoládés-vajas keveréket, és alaposan összekeverjük.
A lisztet összekeverjük a sütőporral és az étkezési keményítővel, majd hozzászitáljuk a keverékhez, és szintén összekeverjük, hogy egy sima masszát kapjunk. Ezután fakanállal először hozzákeverjük az előzőleg megpörkölt mandulát és a félretett, apróra vágott 15 dkg csokoládét, majd az áfonyát is.
A tepsit sütőpapírral kibéleljük, majd a masszát egyenletesen belekanalazzuk. 170 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten 35-40 perc alatt addig sütjük, hogy a teteje már szépen megsüljön, a belseje viszont még egy kicsit puhább legyen. (Én légkeverésnél 170 fokon, 35 percig sütöttem.)
A sütőből kivéve pár percig a tepsiben hagyjuk hűlni, majd a sütőpapírral együtt átemeljük egy rácsra, és teljesen kihűtjük. Tálalás előtt ízlés szerint felszeleteljük.
Tipp: Ízlés szerint kínálhatjuk langyosan is pl. egy gombóc vaníliafagyival, vagy egy kanál savanykásabb lekvárral.
Megjegyzések