Beautiful pogácsa
A kis 9 éves lengyel, jobban tud angolul mint én
...ez persze nem sokat jelent, mert én nem tudok olyan jól, ellenben már elég régen elmúltam 9.
A tegnapi pogácsa receptjét meg kell örökíteni, mert fantasztikus jól sikerült, annak ellenére, hogy miközben sült, és lestem a tűzhely ablakán keresztül, úgy tűnt fel nekem, hogy nem lesz belőle semmi és inkább el kell majd dugni a vendégek elől, mint felszolgálni.
Sajnos fotó nem készült - túl sok volt a munka, 16 főre főztünk, igaz hárman, de így is elfáradtunk - ezért vagyok kénytelen idegen képpel ékeskedni. Aki a képre kattint, megtalálja lelőhelyét az olcso-receptek.hu oldalon. Egyúttal böngészhet az olcsó receptek között is. Nem haszontalan.
A pogácsa nevét a kis lengyel fiú adta, midőn vacsora közben hirtelen felkiáltott kezével magasra emelve a pogácsát: Beautiful! Pedig mindennek volt mondható, csak gyönyörűnek nem. Ám ez a szó, mint kiderült egyúttal csodást is jelent. Nem véletlen, egy korábbi változatát én magam neveztem el a Mi-csoda pogácsa névvel.
Hozzávalók:
20 dkg füstölt mangalicaszalonnából kisült zsír (Szintén mint maradék, február óta gyűjtögetve.)
40 dkg finomliszt
40 dkg héjában főtt burgonya, melegen, villával összetörve
1 teáskanál só (majdnem púpozott)
1 evőkanál gulyáskrém
Egy élesztőkocka 1/4 része
frissen őrölt fekete bors ízlés szerint
3 szál újhagyma darálva
1 tojás sárgája
Elkészítés:
- Miután minden hozzávalót összekevertünk (a tojássárga kivételével), tegyük a tésztát hidegre!
- 2-3 alkalommal hajtogassuk! Közben mindig tegyük vissza legalább egy órára a hűtőbe!
- Nyújtsuk! Vagdossuk jó éles késsel mélyen! Szaggassuk közepes méretű pogácsaszaggatóval!
- Kenjük meg tojással és közepes tűzön süssük minimum 1/2 órát, de lehet tovább is - míg szép színt nem kap alul felül a pogácsánk.
A külleme sokkal esetlegesebb lesz mint amit a fenti képen láthatunk, de ez attól Beautiful, hogy nagyon finom.